— Szia! Zsófi vagyok

Bemutatkozom

Miért válaszd az egészséges életmódot?

Te, aki most a blogom böngészed, talán ugyanolyan nehézségekkel küzdesz, mint amivel én is bajlódtam évekkel ezelőtt.

Óvodás korom óta úszom, 13 éven keresztül versenyző voltam, szép országos eredményekkel, heti 10 edzéssel. Sosem voltam az a modell alkat, de nem volt gond a súlyommal. Amikor abbahagytam, egy évet szertornásztam, majd az egyetem első két évében judoztam, de ezeket már nem olyan aktívan. Így a sport mindig is az életem része volt, viszont a táplálkozással hosszú ideig hadilábon álltam. Ettem, ha boldog voltam, ha szomorkodtam, ha unatkoztam.


Nem is volt ezzel gond, amíg el nem kezdtem az egyetemet. Ekkor a sok egészségtelen étel mellé jött az a bizonyos bulizós korszak, az éjszakázás, a munka, a tanulás, és a rendszertelen életmód. Mondanom sem kell, gyorsan felszaladt rám plusz 10 kiló… A legrosszabb diétákat kezdtem el magamtól, segítség nélkül, ami abból állt, hogy igyekeztem minél kevesebbet enni, persze ennek következtében falási rohamaim lettek, ami csak még jobban rontott a helyzeten. Az évek során számos egészségügyi kihívással kellett szembenéznem – rossz emésztés, rendszertelen menstruáció, aknés bőr és még sorolhatnám. Itt kezdődött egy több éves bulimiás időszakom, amiről magam sem tudtam.

 

Egy pár fogalmat szeretnék tisztázni az elején, mert sokak nincsenek tisztában velük (én sem voltam).

 

 „A bulimia valójában mintegy háromszor gyakoribb jelenség, mint a korábban egyedüli evészavarként elfogadott anorexia, és jóval nehezebb is felismerni a bajt.

 

A bulimia nervosa „ökörétvágy”-at jelent, leginkább farkaséhségnek fordíthatjuk. A túlevési rohamokkal és önhánytatással jellemezhető evészavart gyakran nem veszi észre a beteg környezete, mivel titokban hódolnak kóros szenvedélyüknek. A tünetei a következők:

 

  1. Túlevési epizódok, falásrohamok.
  2. A hízás elkerülésére különböző manipulációk: leggyakrabban önhánytatás, vagy túlzott hashajtóhasználat, extrém testedzés, koplalás.
  3. A súlyosabb formák esetében hetente legalább két falásroham van.
  4. Állandó aggodalmaskodás a testsúlyra és alakra vonatkozóan.

A bulimia általában normális testsúllyal jár, de kövérséggel és soványsággal (anorexiával is) egyaránt társulhat. A kövér bulimiások általában hashajtóznak. Bulimiában néha más viselkedészavarok is előfordulnak: indulatkitörések, öngyilkossági gondolatok vagy kísérletek, önsebzések, alkoholizálás, lopkodás stb. Mindkét evészavar-típus gyakran jár depresszióval vagy kényszerbetegséggel, de más szorongásos zavarral is. Mivel az önhánytatások során a gyomorsav a fogzománc belső felszínét erősen rongálja, nemritkán fogorvos állapítja meg a zavart az önhánytatás eltitkolásakor is.” (http://mentalcsoport.hu/)

 

Az én történetemben a hashajtó játszotta a főszerepet, az önhánytatáshoz nem lett volna lelki erőm (meg gusztusom sem). Úgy gondoltam, ha gyorsabban kiürül a „felzabált étel”, akkor majd nem szívódik fel és nem hízom tovább. Természetesen ez sikerült is, viszont olyan nagymértékben, hogy a hajam fele kihullott, pattanásos lett a bőröm. Teljesen vitamin, és tápanyaghiányos lettem. A legrosszabb az egészben az volt, hogy nem értettem, miért történik ez velem. Kompenzációként mindenféle vitamint szedtem, hogy ne hulljon a hajam, de igazából pénzkidobás volt, mert nem volt ideje beépülni a szervezetembe. Nem éreztem magam jól a bőrömben, folyamatosan fáradt voltam, levert, fel voltam puffadva.

 

Több mint 3 éven keresztül időszakosan voltam bulimiás.

 

Mi hozott változást?

 

A saját fejemben rendet raktam és elhatároztam magam. Kialakítottam egy új, hosszútávon fenntartható életmódot és összeállítottam magamnak egy étrendet, ami alapján kiegyensúlyozottan kezdtem táplálkozni, így az emésztésem normalizálódott. Megtaláltam a megfelelő természetes táplálékkiegészítőket, amik szuper gyorsan feltöltötték a szervezetemet a szükséges vitaminokkal, ásványi anyagokkal. Sajnos sokáig küzdöttem én is pattanásokkal, de az életmódváltást követően a bőröm is sokkal szebb lett.

 

Egyre jobban beleástam magam a táplálkozás témakörébe. Elvégeztem több tanfolyamot is a táplálkozással kapcsolatban, mert úgy gondolom, hogy a tapasztalataimmal tudok segíteni másoknak is, akik hasonló cipőben járnak.

 

Az átalakulásom gyökeresen változtatta meg az életemet. A fő célom, hogy minél több embernek segíthessek leküzdeni a túlsúlyát és az étkezési problémáit. Mindenkit, arra biztatok, hogy változtasson, ha nem érzi jól magát a bőrében. Finom ételekkel, önsanyargatás nélkül és könnyedén le lehet adni a felesleget.

Az én átalakulásom

Saját képeim bizonyítják, hogy étkezésem és életmódom megfelelő odafigyelésel, kis erőfeszítéssel, milyen nagy változásokat képes hozni.